Hétszázmillióért szépülnek meg az iskolák

Szeptemberben kezdődik a kazincbarcikai oktatás utóbbi éveinek legjelentősebb, 700 millió forint értékű beruházása, a Pollack Mihály Általános Iskola és az Árpád Fejedelem Tagiskola épületeinek a felújítása.

A beruházással nemcsak az épületek és udvarai korszerűsödnek, és ezzel javulnak az oktatás feltételei, hanem a szakmai feltételeket javító eszközökkel is gyarapodik az intézmény. Mint minden fejlesztés, építkezés nagy öröm, de egyben kényelmetlenséggel is jár - mondta az alpolgármester.

Hozzátette: a Pollack Mihály Általános Iskola épületébe járó 20 osztálynyi diák nagy része tanulmányait az első félévben az Árpád Fejedelem Téri épületben kezdi meg. Az egyműszakos oktatás megtartása érdekében lesz olyan osztály, amelyik a Gyermekkönyvtár, a volt Éltes Mátyás Általános Iskola és a Kazinczy Ferenc Tagiskola épületeiben tanul majd.

A szülőkkel és pedagógusokkal történt egyeztetésen túl van az intézmény. A tanulók, szülők, pedagógusok megértésére számit a fenntartó önkormányzat, hiszen pontosan az érintettek hosszú távú érdekében történik a beruházás - mondta.

Karikás Lajosné arról is beszámolt, hogy a településen mintegy ezer óvodás, háromezer általános iskolás, és ötezer középiskolás kezdte meg az idei tanévet.
Forrás: MTI