Sebestyén Balázs mindenkit maga mögé utasít!

A hétvégén műsorvezető társaival száguldozott a Hungaroringen Balázs, ahol sikerült győzedelmeskednie.

Most hétvégén került megrendezésre a Hungaroringen a FIA GT-világsorozat magyarországi versenye, ahová a "Danubius Pirítós" műsorvezetői is kilátogattak. Így megcsodálhatták a szebbnél szebb autókat: a Ferrarikat, a Maseratikat, vagy a Porscheket.

Sebestyén Balázsék egész reggel birtokba vették a pályát, ahol nemcsak ismerkedtek a csodajárgányokkal, hanem egy kis versenyre is futotta a részükről.

Örül a gyerek, ha játszik

„Ferivel kihívtuk egymást, de a versenyautók helyett sima utcai autóval száguldoztunk. Persze így is óriási élmény volt. Futottunk köridőt, hogy eldöntsük, ki induljon az első helyről az egyébként teljesen üres versenypályán. 9 másodperccel én nyertem, mint ahogy a futamot is, sajnos megint jobb voltam, mint Feri.” – viccelődött Balázs Rákóczi Ferenccel, műsorvezető társával.

Vadon Janival egy igazi Porsche versenyautóval is tettek egy kört, igaz, nem ők vezették a járművet, hanem az irányítást egy profi pilótára bízták. Ő nem kímélte őket, ugyanis 600 lóerővel, és 230 km/h sebességgel száguldozott a két műsorvezetővel a Hungaroringen.
Forrás: HírExtra