Vízierőmű-baleset Oroszországban: már 72 áldozat

Vasárnap megtalálták a Szajan-Susenszki vízi erőműben két hete bekövetkezett baleset 72. áldozatának holttestét - jelentették be az illetékes hatóságok.

Az illető azonosítását megkezdték, további három eltűnt embert még keresnek. Vaszilij Zubakin, az erőmű tulajdonosának (RusGidro) megbízott igazgatótanácsi elnöke az erőmű dolgozóival tartott találkozón elmondta: többen közülük már felmondtak. A vezető arra kérte a munkatársakat, ne hagyják ott állásukat, mert mindegyikük nagy tapasztalattal rendelkezik, ismeri az erőmű minden csavarját, és ezért többet ér akár tíz új embernél is.

Zubakin azt is elmondta: Hakaszföld kormánya idén a Szajan-Susenszki erőmű leállása miatt költségvetése mintegy 15 százalékának megfelelő összeget veszít el. Emiatt az orosz pénzügyminisztériumhoz fordulnak majd. Mint mondta, a RusGidro és Hakaszföld között szociális partnerségi szerződés áll fenn, de azt alighanem át kell dolgozni.

Forrás: MTI