Roma családoktól retteg a település

Mezőkovácsháza polgármestere keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: feszült a hangulat a városban, mert "2-3 roma család bűnöző életmódot folytat" és fenyegeti a lakosságot.

Bakos István (független) azt állította: a legutóbbi eset augusztus 17-én éjszaka történt, akkor tűzoltóként dolgozó vejét eszméletlenre verték egy helyi roma család tagjai, a bántalmazás során a férfinak eltört a lába.

A városvezető - aki hangsúlyozta, hogy nem hozzátartozóként, hanem polgármesterként beszél minderről - közölte, hogy a mintegy 280 főre tehető helyi roma népesség tagjainak többségével semmi gondja nincs a lakosságnak, ám 2-3 család ismeretlen jövedelemből tartja fenn magát és "fenyegeti a lakosságot". Hozzátette: ezek a családok húsz-harminc lovat tartanak úgy, hogy földdel nem rendelkeznek, nagy értékű gépjárművekkel közlekednek, s jár nekik a szociális segély.

Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az említett ügyben súlyos testi sértés miatt folytat eljárást a mezőkovácsházi rendőrkapitányság.
Forrás: MTI