Épülhet az új Kongresszusi Központ

Kezdődhet a Syma kongresszusi központjának építése, a négyezer vendég befogadására alkalmas pesti épület terve ugyanis - több mint egy évvel a kérelem benyújtása után - megkapta az engedélyt - olvasható a szombati Népszabadságban.

A napilap szerint néhány nappal ezelőtt megadta az engedélyt a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal a Symának a már jó ideje tervezett kongresszusi központ építésére, miután a XIV. kerületi önkormányzat kezdeményezte azt a telekrendezési eljárást, ami mostanáig akadályozta a 4,5-5,5 milliárd forint értékű beruházás megkezdését.

A központ átadásához az első kapavágástól számítva 13 hónapra van szükség, az üzembe helyezéshez pedig további másfélre. A beruházó évi hat-tíz óriásrendezvénnyel számol.
Forrás: MTI