Eltáncolják a történelmet

Különleges táncelőadásokkal várják a közönséget Szent István-napon az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban: csütörtökön előbb a 4 For Dance csapat lép fel, majd a tánc nyelvén elevenedik meg a honfoglalás Emese álmától az államalapításig, egy másik produkcióban pedig a székelység és a magyarság kapcsolata áll a középpontban.

A programot kedden kisbíró hirdette Szegeden a Kárász utcában, miközben az égből ejtőernyősök érkeztek és a zenészek adták az ütemet a belvárosi sétához.
Varga Márta, a programokért felelős Csongrád megyei önkormányzat sajtószóvivője az ünnepi programok beharangozójában elmondta: a 4 For Dance nyíregyházi tánccsapatot nemrég az egész világ megismerhette, hiszen három aranyérmet nyert a montreali táncvilágkupán.


Az ópusztaszeri ünnepi műsorban a 4 For Dance-t a Hunor, magyar mondavilág a folklór nyelvén című zenés történelmi táncjáték követi, amely Emese álmától az államalapításig villantja fel a honfoglalás meghatározó elemeit. A harmincöt néptáncos pár húsz hagyományőrző íjásszal együtt lép fel; az előadás ötvözi az autentikus népzenét a mai modern zenével. A táncjáték zenéjét Rossa László, Victor Máté és Koltay Gergely szerezte.

Csütörtökön este A Gyilkos-tó legendája, Fazekas Eszter története című táncjáték zárja a produkciók sorát, amely a székelység és a magyarság kapcsolatát mutatja be. Az összesen 170 főt megmozgató előadás magyarországi és erdélyi előadók közös munkája. A szereplők között keszthelyi, balatonedericsi, cserszegtomaji és gyergyószentmiklósi énekesek, zenészek, táncosok mellett vannak csongrádiak is.

A Szent István-napi programot ejtőernyősök színesítik; ők zászlókkal, szalagokkal, füstölőkkel érkeznek majd az Árpád-emlékmű mellé. A XIX. századi vásári komédiák hangulatát a Bab Társulat óriás bábjai elevenítik fel.
A nemzeti ünnep alkalmából idén is ingyenesen lehet majd megtekinteni a Feszty-körképet.
Forrás: MTI