Ellenzik az átalakítást

Átgondolatlannak és megalapozatlannak tartja a közösségi közlekedés átalakítására vonatkozó kormányhatározatot a Közúti Közlekedési Szakszervezet, és úgy véli, hogy abból hosszú távon nem állapítható meg a fejlesztés iránya és szervezeti kerete.

A szakszervezet közleményében hangsúlyozza: a tervezett intézkedésekből nem lehet megállapítani, hogy a mainál jobb, hatékonyabb gazdálkodás valósulna meg a Volán társaságoknál, mint ahogy az sem, hogy ez magasabb színvonalú szolgáltatással párosulna. Veszélyben látják a kistelepülések, falvak ellátását is. A társaságok átalakítása mellett véleményük szerint nem látszanak a működés anyagi, pénzügyi feltételei.

Hozzáteszik, hogy az ütemezett feladatok végrehajtása több vonatkozásban jogilag is vitatható, és felelőtlenségnek tartják az európai viszonylatban jelentős méretű és súlyú közösségi közlekedés elbizonytalanítását a koncepció hiányában. Csak átgondolt, az utazási igényekre épített közlekedés, szakmai megoldásokkal is alátámasztott közlekedési struktúraváltás támogatható - jegyzik meg.

A közúti közlekedés területén működő szakszervezetek tekintettel arra, hogy a húszezer munkavállalót foglalkoztató Volán cégcsoport átalakítása jelentősen hatással lehet a munkavállalókra, sürgős tájékoztatást kérnek a témában. Álláspontjuk szerint a közösségi közlekedésnek állami tulajdonban kell maradnia, és a feltételrendszert is államilag kell garantálni.

Elfogadhatatlannak tartja a szakszervezet azt is, hogy a jövőben a Volán társaságok - a közösségi közlekedés ellátásában - alvállalkozók bevonásával tegyenek eleget a Közszolgáltatási Szerződésben vállalt kötelezettségeiknek. Emlékeztetnek rá, hogy egyre több cégnél vonnak be alvállalkozókat úgy, hogy az oda kiszervezett autóbuszvezetők foglalkoztatása hosszú távon számos érdeksérelemmel jár. Alacsonyabb besorolási bérrel és ezt kiegészítve adómentes béren kívüli juttatásokkal - ami egyértelműen a költségvetés bevételeit csökkenti - alkalmazzák a munkavállalókat - fogalmaznak.
Forrás: MTI