Mélyponton a gazdaság

A svájci gazdaság elérte mélypontját, miután az első negyedévben 0,8 százalékkal csökkent, így hamarosan már növekedéssel lehet számolni Svájcban - jelentette a Dow Jones hírügynökség a Sonntag című lapot idézve.

A lapnak Aymo Brunetti, a gazdasági minisztérium gazdaságpolitikai osztályának vezetője megerősítette az idei évre várt 2,7 százalékos csökkenést, és a jövő évre vonatkozó 0,4 százalékos gazdasági növekedést. Figyelmeztetett azonban arra, hogy az ország munkanélküliségi rátája várhatóan továbbra is romlani fog. "A munkanélküliség várhatóan 2010-2011 telén éri el csúcspontját" - fogalmazott Aymo Brunetti.

Svájcban a munkanélküliségi ráta júliusban ismét emelkedett, 3,7 százalékot tett ki, egy hónappal korábban 3,6 százalék volt.

A gazdasági tárca előrejelzése szerint az állástalanok rátája az idén 3,8 százalék, jövőre 5,5 százalék lesz. Tavaly 2,6 százalék volt.
Forrás: MTI