A szocialista elvek oktatása ellen tüntettek

Több tüntetést is rendeztek csütörtökön a venezuelai fővárosban egy készülő törvény ellen, amely bevezetné a szocialista elvek kötelező iskolai oktatását.

A törvénytervezet - amelynek vitáját éppen megkezdte a főleg a Hugo Chávez államfőhöz hű képviselőkből álló nemzetgyűlés - erősítené az állami ellenőrzést mind az állami, mind a magániskolák felett, de része a jogszabálynak az is, hogy az alaptantervet a "bolivári tanokra", vagyis Simon Bolivár XIX. századi függetlenségi harcos ideáljaira, a nemzeti önrendelkezésre és a latin-amerikai egységre építik.

Chávez bírálói megjegyzik, hogy az elnök saját politikai mozgalmát nevezi "bolivárinak", és sokan attól tartanak, hogy már az iskolában elkötelezett híveivé akarja tenni az embereket. "Nem használják a szocializmus szót, de tulajdonképpen erről van szó" - mondta egy tüntető tanár.

A törvény helyeslői azonban azt állítják, hogy az új szabályozás csak nyitottabbá teszi a diákokat "mindenféle gondolkodási módra". A törvény egyenlő esélyeket teremt a diákok között, és a társadalmi felelősségvállalásra tanít egy olyan szegény országban, mint Venezuela - jelentette ki Hector Navarro oktatási miniszter.

Az Ultimas Noticias című lap jelentette, hogy kormánypárti aktivisták megtámadtak újságírókat, akik a törvénnyel szembeni ellenállásra buzdító röplapokat osztogattak. A röplapok konkrétan az ellen figyelmeztettek, hogy a törvény szerint a média kritikus szemmel való olvasására kell tanítani a gyerekeket. Az újságírók közül 13-an megsérültek - közölte a lap igazgatója. Az ország legjelentősebb egyházának, a római katolikusnak a vezetői azt ellenzik a törvénytervezetben, hogy megtiltaná a vallásoktatást a fő tanítási időben, és általában csökkenteni akarja az egyház befolyását az iskolákban. Chávez több mint egy évtizeddel ezelőtti első megválasztása óta élesen szemben áll az egyházzal.
Forrás: MTI