Lily Allen és a fák a Szigeten

Elindult az igazi Sziget Fesztivál. A sátrak állnak, a sörök egyre jobban fogynak, a nyilvános vécék egyre büdösebbek, Lily Allen pedig továbbra is káromkodik, mintha muszáj volna.

Most már teljes szépségében tündököl a fesztivál területe. Egyre több ember mászkál és nézelődik, a különféle szolgáltató egységek előtt is egyre nagyobb sorok cikáznak sörért vagy némi eledelért. Apropó étel: aki egy jót szeretne enni, annak bátran ajánljuk a Hungarikum falu területén található ételeket, kifejezetten a székelykáposztát, amit a Lakodalmas ház mellett mindössze 990-ért mérnek. Ezért a pénzért jó nagy adagot kapunk, ami egyszerűen isteni, és a kenyér is benne van az árban.



Ha pedig a lakoma végeztével hív a természet, akkor a helyzet sajnos változatlan: kövesd az „illatokat”.

Na de vissza a zenéhez

Orális teljesítményeiről elhíresült Lily Allen koncertje volt az első nap legnagyobb közérdeklődésnek örvendő koncertje. A 24 éves brit énekesnő már a gimnáziumi évei alatt bizonyított, ám akkor nem épp énekléssel szórakoztatta a fiú osztálytársait és tanárai sem épp British Awardsra jelölték, inkább kicsapták az intézményből. Később próbált megkomolyodni, ám slágerei mellett botrányaitól is hangos maradt a média, amit szülei egy magyarországi házzal honoráltak - a pletykák szerint, hogy bármikor elbújhasson. Édesapja ugyanis nem más, mint Keith Allen, aki hazánkban forgatott.
A tegnapi koncertjén ugyan egészen konszolidáltnak tűnt, bár a korábban kiszivárgott kívánságlistáját elnézve ez igen meglepő.



Öltözőjébe ugyanis 24 doboz sört, 12 üveg búzasört, 3 üveg fehér- és 3 üveg vörösbort és 1 üveg vodkát rendelt és mindössze egy doboz cigarettát. A dohányárút biztosan megkapta, mivel a koncert során szívbaj nélkül rágyújtott, emellett előszeretettel használta két száma közötti átvezető szövegben a „fuck” és a „suck” szavakat. Bár ez cseppet sem volt meglepő, miután már a köszöntő szövegben is elhangzott, milyen f....ing szép ez az ország és legalább ennyire boldog is, hogy itt lehet. Legújabb slágere alatt , aminek véletlenül pont az a címe, hogy „Fuck you”, már mindenki a bűvös f-el kezdődő szót üvöltötte.



A közönséget elnézve az tűnt fel, hogy az emberek folyamatosan cserélődtek, leszámítva az igazán nagy fanokat. Talán annak köszönhetően, hogy ez az első nap volt, amikor már minden sátor üzemelt, így a színes forgatag, valamint a különféle felfedezésre váró sátrak izgalmasabbak voltak. Ám összességében a koncert hangulata jó volt, bár a hevesen táncikáló emberek közül néhánytól szívesen megkérdeztük volna, hogy tudják e kinek a koncertjén vannak, vagy nekik már édesmindegy.
Forrás: HírExtra