Helyesbítést kértek Retkestől

Helyesbítést kér Retkes Attilától az SZDSZ volt Csongrád megyei elnöke - írta a pártelnöknek címzett, de az MTI-hez is eljuttatott levelében Kovács Sándor.

Csanádpalota polgármestere a levélben ismerteti, hogy július 20-i dátummal lemondott a pártban betöltött tisztségéről, és - több megyei elnökkel és a párt számos alapítójával egyidőben - kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből. Ezt azzal indokolta, hogy nem kívánt közösséget vállalni az új vezetés politikájával. Hozzátette, erről tájékoztatta a pártközpontot és a sajtót is.

A politikus szerint ehhez képest megdöbbenéssel olvasta azt a nyilatkozatot, amely szerint ő is tagja az SZDSZ augusztus 11-én megalakult önkormányzati kabinetjének.
Kovács Sándor azt írja, hogy miután kilépett és lemondott a pártban betöltött tisztségéről, nem lehet és nem is kíván tagja lenni semmilyen újonnan megalakuló testületnek. Kérte, hogy a nyilatkozatot ehhez képest helyesbítsék.

Az SZDSZ augusztus 11-én adott ki közleményt arról, hogy megalakult a párt önkormányzati és várospolitikai kabinetje. A közlemény a testület elnöke és két állandó meghívottja mellett annak négy tagját nevezi meg, köztük Kovács Sándort is.
Forrás: MTI