Már kaphatók az új színházbérletek

Tematikus, premier-, gyerek- és diákbérleteket, valamint egy a nézői igényeinek megfelelően összeállítható szabadbérletet kínál a 2009/2010-es évadra a Szegedi Nemzeti Színház.

A most induló évadban a színház a nagyközönséget vonzó előadások mellett izgalmasnak ígérkező újdonságokkal is meglepi a publikumot. Az opera- és drámatagozat egyaránt készül klasszikusként számon tartott művek, illetve könnyed szórakozással kecsegtető darabok bemutatására, s természetesen a gyermekeknek is tartogatnak meglepetéseket - idézte az MTI-hez eljutatott közlemény Gyüdi Sándor főigazgatót.

A Nagyszínházban két opera-örökzöldet: Puccini Bohémélet, valamint Verdi Álarcosbál című operáját adják elő eredeti nyelven. A Kisszínházban, a teátrum kamarajellegének jobban megfelelő műfajú vígoperát, Rossini ritkaságszámba menő kétfelvonásosát, az Ory grófját mutatják be, amelyben Miklósa Erikát is hallhatja a szegedi közönség.

A prózai tagozat a klasszikusok sorát az idei szezonban Vörösmarty Csongor és Tündéjével folytatja. Az orosz irodalmat Gogol Háztűznézője képviseli. Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjének előadása pedig főként a drámatagozat művészeire épül majd. Újdonság Feydeau klasszikus vígjátéka, a Bolha a fülbe bemutatója, s a stúdiószínházban játsszák majd a Szögedi repülő tyúk című darabot, amely a szegedi egyetem drámapályázatára íródott, s tavasszal fölolvasóesten mutatták be. Várhatóan nemcsak a focidrukkereket hozza majd lázba Fenyő Miklós és Tasnádi István új zenés darabja az Aranycsapat.

A legfiatalabb nézőknek szól majd Jékely Zoltán Az aranyszőrű bárány című mesejátéka és Csajkovszkij Hattyúk tava balettjének gyermekváltozata.

A Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás vezető koreográfus irányításával két bemutatóval készül: a Nagyszínházban A Tiszánál, a Kisszínházban pedig a Homo Hungaricus című darabot adják elő.

A színház összesen tizennyolc bérletkonstrukciót kínál a közönségnek, valamint egy "testre szabott" szabad-bérletet, amellyel három nagyszínházi vagy három kisszínházi előadást választhat ki magának a néző.
Forrás: MTI