Milliárdos lakótelep-fejlesztés

Rehabilitálják a csepeli Ady-lakótelepet; a lakók és a XXI. kerületi önkormányzat társfinanszírozásában mintegy 1,32 milliárd forintos beruházás valósulhat meg.

A csepeli önkormányzat a Közép-magyarországi Regionális Operatív Program keretében, az "integrált szociális városrehabilitációra" meghirdetett pályázaton szerepelt sikerrel - tudatták a közleményben.

Mint írták, a pályázaton elnyert támogatás 974 millió forint, az önerőt a részt vevő társasházak és a csepeli önkormányzat biztosítja, utóbbi 232 millió forinttal. A fejlesztési munkák a szerződések aláírása után, előreláthatóan októberben kezdődnek meg.

A fejlesztés segíti Csepel legelkülönültebb lakótelepének teljes integrációját. Létrehoznak egy közösségi házat is, ahol a környéken élőket különböző programok, képzések, foglalkozások várják - tették hozzá.

A beruházással öt társasházat, két lakásszövetkezeti épületet és a Csepel Galériát újítják fel. Részlegesen megújul a Csete Balázs sétányon található üzletsor és egy sportudvart is kialakítanak. Emellett az önkormányzat finanszírozásában térfigyelő kamerarendszer épül ki, amelynek révén a várakozások szerint javul majd a közbiztonság.

A közlemény szerint a lakóépületek a felújítással korszerűbbé válnak, fenntartásuk gazdaságosabb lesz, s emelkedik a piaci értékük is, a rekonstrukción kívül azért, mert a kereskedelmi egységek és más épületek átalakítása, a közterületek - parkok, sétányok, parkolók - megújulása élhetőbbé és kulturálttá teszi a területet.
Forrás: MTI