Rövidfilmek, borok, jókedv

Kiállítások, rövidfilm-vetítések, performanszok és koncertek mellett borbemutató is várja a közönséget szombaton a dunaföldvári várban, ahol első alkalommal rendezik meg a Symposion névre keresztelt kulturális és művészeti fesztivált.

A dunaföldvári Eszképműhely művészeti akciócsoport szerződést kötött a város önkormányzatával, amely lehetőséget biztosít számára, hogy programjait a vár területén valósítsa meg a 2009-es évadban. A programsorozat része az I. Dunaföldvári Symposion névre keresztelt esemény, amelyet a szekszárdi eSz HíD Nemzetközi Művészeti, Kulturális, Oktatási, Tudományos és Kommunikációs Társulással együtt rendeznek.

Szabó Szabolcs, a fesztivál egyik szervezője az MTI-nek kiemelte: az esemény egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik, amelyen arra keresik a választ, hogy Dunaföldvárnak, a dél-dunántúli régió "kapujának" milyen szerepe lehet a jövő évi pécsi Európa Kulturális Fővárosa programban.

A beszélgetés után kiállítások nyílnak a vár különböző helyszínein, így a bortrezorban, a várbörtönben és az ispánházban. Ezeket egy szálra fűzik fel a szó szoros értelmében is: kötél vezet majd egyiktől a másikig. Kiss Albert és Végh Virág fotói, illetve Kemp Zsuzsa kerámiái egy hónapig lesznek láthatók a várban.

Az ispánházban rövidfilmeket vetítenek, ezek többnyire zenés portrék a Mediawave gyűjteményéből, s a két szervező társulás is bemutatja saját alkotásait. Az Eszképműhely produkciója az Ernyő című performasz, amelyet a budapesti Fringe fesztiválon is bemutattak már, s most a dunaföldvári közönség is láthatja.

Este 7-től koncertek követik egymást: hallhat etno, swing és dzsessz muzsikát is a közönség. Pálfi András gitáros Pécsről érkezik, a Nemmindenkiférfi Szekszárdról. A program része még egy vetítés, amely során - mintegy díszletként - a várfalon láthatják viszont a nézők Magyari Ádám növényekről, bogarakról készült fotóit. A programokat a Sétáló Házigazda zenekar köti össze.
Forrás: MTI