Draskovics menekül

A Fidesz szerint Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter továbbra is menekül, és tűrhetetlen, hogy a mai napig nem állt ki a nyilvánosság elé, nem adott magyarázatot a bizonyítékhamisítási ügyre - közölte a Fidesz szóvivője azt követően, hogy a kormányszóvivői iroda a minisztérium és a rendőrség elnézéskérését tolmácsolta a vitatott videó ügyében pénteken.

"A sok hallgatás, ködösítés, illetve hazudozás után az IRM (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium) ma kiadott egy közleményt, amely oldalakon keresztül sorolja a rendőrség hibáit, majd megállapítja, hogy a rendőrség +jó munkát végzett+" - tartalmazza a Szijjártó Péter közleménye. Hozzátette: mindebből csak az derült ki, hogy rendészeti miniszterként Draskovics Tibor totálisan alkalmatlan feladata ellátására.

Szijjártó Péter megismételte a Fidesz korábbi álláspontját, miszerint a bizonyítékhamisítási ügy minden szereplőjének - aki megrendelte, aki részt vett benne, és aki tudott róla -, azonnal távoznia kell a közéletből.

A kormányszóvivői iroda pénteken kiadott közleményében - miután az igazságügyi tárca tájékoztatta a kormányfőt a vitatott videó ügyéről - tolmácsolta, hogy a tárca és a rendőrség elnézést kér a pontatlan tájékoztatásért. A dokumentum szerint az Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője még vasárnap felajánlotta lemondását, miután nem feltételezésként, hanem tényként kezelték, hogy a Magyarok Nyilai ügyében folytatott nyomozás során lefoglalt felvételen a szervezet egyik próbarobbantása látható. Petőfi Attila lemondását Draskovics Tibor miniszter nem fogadta el. Az igazgató és illetékes helyettese azonban a történtek miatt figyelmeztetést kapott.

Mivel a rendőrség a feltételezést tényként kezelte, ilyen tájékoztatást adott a tárcavezetőnek, és "ennek alapján a miniszter is hasonló utalást tett" - közölte a kormányszóvivői iroda.

Budai Bernadett kormányszóvivő a pénteki tájékoztatón a közlemény kiadását követően megerősítette: Bajnai Gordon kormányfő bizalma továbbra is töretlen Draskovics Tibor iránt, a jövőben is ő vezeti az igazságügyi tárcát.

Az ügy előzménye, hogy Draskovics Tibor múlt pénteken elismerésbnen részesítette azokat a rendőröket, akik részt vettek a Magyarok Nyilai ügyében folytatott nyomozás sikeres felderítésében. A rendezvényen a sajtó munkatársainak átadott DVD-n látható felvételről a miniszter azt mondta, hogy azon a gyanúsítottak próbarobbantása látható.

Egy fórumbejegyzésben azonban egy hozzászóló azt állította, hogy a képsor a két évvel ezelőtti bonyhádi robbantást tartalmazza, amelyben ő maga is részt vett. A Magyarok Nyilai ügyében nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pedig azt mondta: nem kívánják bizonyítékként felhasználni a felvételt, amely az ügyészség álláspontja szerint nem hozható összefüggésbe az általuk folytatott nyomozás során előzetes letartóztatásba helyezettekkel.

Forrás: MTI