Az igazi hős! A megasztáros életet mentett!

Hajszálon múlott a tragédia, szerencsére azonban Tóth Gabi megmentette kollégája életét. Tisztelet és kalaplengetés az életmentőnek!

A majdnem tragédia napján, azaz szerdán egy ideig teljesen rendben zajlott a Freddy Mercury-emlékkoncert premier előtti utolsó próbája a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Már majdnem vége volt a próbának, amikor bekövetkezett a szörnyű esemény…

A próba vége előtt ugyanis az előadás egyik segítője rosszul lépett, és magával sodort egy nagyobb kábeltömeget, ami pedig egy harminc kilós lámpát rántott le a díszletekről, ráadásul éppen a színpad közepe felé esett…

„Szerencsére még időben észrevettem, és a kezemmel félre tudtam lökni” – mesélte a Blikknek a majdnem tragédia részleteit Tóth Gabi, az egykori megasztáros énekesnő. „Amikor meglöktem a lámpát, magam is meglepődtem azon, hogy mennyire nehéz. Miután a kollégám megbotlott, és hasra esett a színpadon, nem tudott védekezni. Ha én nem avatkozom közbe, a harminc kilós lámpa épp a fejére zuhan” – tette hozzá a nemrég Londonban járt életmentő énekesnő.

Maximális tisztelet és köszönet tehát Tóth Gabinak, aki majdnem életét és vérét, na meg csuklóját (kificamodott) áldozta kollégája életéért…
Forrás: HírExtra/Blikk