A 18 százalékos áfakulcsban a távhő

Hatályba léphet a 18 %-os távhő-áfa augusztus 1-jén, miután az Európai Bizottság nem emelt kifogást a rendelkezéssel szemben - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A PM közleményében kiemelte: mivel a bizottság a kedvezményes áfa bevezetésével kapcsolatban a rendelkezésére álló három hónap alatt nem emelt kifogást, ezért az engedély július 29-ével megadottnak tekinthető. Az erről szóló PM határozat a Magyar Közlöny július 30-ai számában megjelent, így a távhőszolgáltatásra vonatkozó 18 százalékos adó 2009. augusztus 1-jétől hatályba léphet.

A Pénzügyminisztérium közleményében rámutatott: a kedvezményes adómérték azon távhődíj teljes összegére alkalmazható először, amelynél a díj megfizetésének esedékessége 2009. augusztus 1-jére vagy azt követő időpontra esik függetlenül attól, hogy a számlázott díj egyébként milyen elszámolási időszakra vonatkozik.

Áfa-szempontból távhő alatt kizárólag csak a hőenergia értendő, ezért a távhőszolgáltatás tárgya csakis hőszolgáltatás lehet. A hőszolgáltatás alapvetően a fűtési célra, illetve a használati melegvíz-készítés céljára távhővezeték-hálózaton keresztül biztosított hőenergiát foglalja magában, az ezen túlmenően szolgáltatott vizet azonban nem. Ennek megfelelően melegvíz-szolgáltatás esetében csak a használati melegvíz felmelegítéséhez szükséges hő biztosítása minősül távhőszolgáltatásnak (csak ez adózhat 18 százalékos áfa-kulccsal), a felmelegített víz szolgáltatása nem.
Forrás: MTI