Elképesztő harc Obama füle miatt

Az már fél éve köztudott, hogy film készül Barack Obama elnöksége előtti pályafutásáról, de az, hogy kijátssza a főszerepet, mára igencsak kérdésessé vált.

Barack Obama nem csak az Amerikai Egyesült Államok elnöke, hanem egy ikon, egy modern kori istenség is - így egyértelmű volt, hogy valamikor film készül róla. Bár a legtöbb elnökről csak lemondása, vagy halála után készül film, Obamáról már elnöksége alatt is - igaz, csak az elnöksége előtti időszakról (a következő majd távozása után készül). A főszerepre először Will Smith-t szemelték ki, amire maga Obama is rábólintott, hisz neki legalább pont olyan füle van, mint az elnöknek.

Will nagyon örült a jelölésnek, csakhogy nemrég egy másik színészóriás, a kétszeres Oscar-díjas Denzel Washington jelentette be egy interjúban, hogy ő kapta meg a szerepet - elmondása szerint az egyetlen baj, csak a fülével lesz. Will állítólag kissé kiborult a hírre és azt mondta, hogy lesz még néhány szava ezzel kapcsolatban Washingtonhoz. A Fehér Ház nem kívánta kommentálni az eseményeket, ám Denzel mindenképp hitelesebb és komolyabb elnök lenne Willnél, így a döntés végül majd valószínűleg neki kedvez.
Forrás: Bors/HirExtra