APEH: több adócsalást lepleztek le

Nőtt az adóhatóság által feltárt bűncselekmények száma és elkövetési értéke is az első félévben. A büntetőfeljelentések száma az első félévben közel 30 százalékkal, a feljelentésekkel érintett bűncselekmények száma 33 százalékkal, a feltárt elkövetési összeg 40 százalékkal emelkedett 2008 első félévéhez képest az APEH adatai szerint.

Az elkövetési összeg részaránya az adócsalással összefüggő bűncselekmények körében a legmagasabb, összességében meghaladja a 18 milliárd forintot. Tavaly az adóhatóság az egész évben 1.963 bűncselekményt tárt fel, 12 százalékkal többet, mint 2007-ben.

A szerencsejáték felügyeleti főosztály munkatársai 20 esetben tettek büntető feljelentést, ebből 10 esetben tiltott szerencsejáték szervezése miatt.

A feltárt bűncselekmények elkövetési értéke 2008-ban megközelítette a 82 milliárd forintot, 157 százalékkal haladta meg az előző évit. Az egy feljelentésre jutó összeg 64 millió forint volt, 116 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A feljelentett 1.402 elkövető több mint egyharmada ismeretlen, 47 százaléka gazdasági társaság képviselője vagy tagja, 7 százaléka egyéni vállalkozó, 9 százaléka pedig magánszemély volt tavaly.
Forrás: MTI