"Falat húzni" a Jobbik elé?

Minden demokrata erőnek közösen kell fellépnie és "falat húznia" a Jobbik elé - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kerék-Bárczy Szabolcs közölte: miközben politikai konszenzus alakult ki a magyar parlamenti pártok között a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban, pozícióikat súlyosan rombolja a Jobbik tevékenysége. Ezt azzal magyarázta, hogy a Jobbik állandó hivatkozási alapot biztosít a szlovákiai kormánypártoknak, hogy folyamatosan ujjal mutogathassanak Magyarországra, mert itt is van egy EP-képviselettel rendelkező csoport, amely mások kirekesztésére és az irredentizmusra építi politikáját.

Az MDF ezért kezdeményezi, hogy a demokrata magyar EP-képviselők egy nemzetközi sajtótájékoztató keretében nyilvánítsák ki: Magyarország mélyen elítéli azokat az erőket, amelyek lábbal tiporják a jogszabályokat és félelemre adnak okot.

Kijelentette: a Jobbik "akkor lépte át végleg a Rubikont", amikor kiálltak a jogszerűen feloszlatott Magyar Gárda mellett, támogatták annak újraalapítását és elítélték a független magyar bíróság döntését. Az MDF véleménye szerint példátlan Európában, hogy létezik egy olyan társadalmi támogatottsággal rendelkező politikai csoport, amely fellép a bíróság ítélete ellen.

Úgy fogalmazott, a magyarság jórészt a Jobbiknak köszönheti, hogy Szlovákiában a jövőben is táptalajra lel a szélsőséges gondolkodás, a magyarellenes kirekesztő gondolatok és politika, valamint olyan helyzet állhat elő, hogy a szlovák miniszterelnök kikérheti magának, hogy figyelmeztetik őt és kormányát az Európai Unió alapelveinek, az Európa Tanács határozatainak betartására.

Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta, meg kell mutatni, hogy léteznek egyezményes normák, európai alapelvek, amelyeket senki nem tiporhat lábbal.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlamentben a korelnök, a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen nem nyithatta meg az első ülést, hanem a leköszönő elnök. Véleménye szerint ez is mutatja, hogy az Európai Parlamentnek van egy egészséges védelmi reakciója és éppen erre kíván apellálni az MDF.