Vége a cégek aranykorának

Több mint ezer építőipari cég került végelszámolás alá 2009 első félévében, ami több mint ötven százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Az Opten adatai szerint tavaly ugyanebben az időszakban még csak 663 társaság tulajdonosai döntöttek a cég megszüntetése mellett. A felszámolások száma az idei első félévben 22 százalékkal nőtt, miközben soha nem látott módon csökken az új cégek száma az ágazatban. Az Opten közleményében rámutatott: egyedülálló módon 2009 első felében lényegesen kevesebb céget alapítottak Magyarországon az építőiparban, mint egy évvel korábban.

Tavaly az első hat hónapban 3.761 új céget jegyeztek be az ágazatban, idén viszont csak 2.589-et, így a visszaesés 45 százalékos.

Az első félévben 1.691 építőipari céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, miközben tavaly még csak 1.385 jutott erre a sorsra, a növekedés itt 22 százalék. Ezen belül a második negyedévben lényegesen nagyobb mértékben - 30 százalékkal - nőtt a felszámolások száma, mint az elsőben, ami arra utal, hogy az ágazat hányattatásainak még nincs vége, a felszámolások tendenciája továbbra is emelkedő ütemű marad - áll az Opten elemzésében.
Forrás: MTI