Vasutat építenek Szijjártóék

Európai uniós támogatással az a Vasútépítők Kft. végzi a Vas megyei Ukk és Boba közötti a 18 kilométeres vonalszakasz felújítását, amelynek ügyvezető igazgatója Szijjártó István, a Fidesz elnöki kabinetjét vezető Szijjártó Péter képviselő édesapja.

Az ügyvezető a lapnak elmondta: az úgynevezett V. vasúti folyosó magyarországi szakaszának része az érintett vonal, amelyet villamosítanak, új biztosítóberendezéssel látnak el és korszerűsítenek a kivitelezők. Utóbbi feladatot végzi a cége: a feladatuk a régi pálya elbontása és új építése.

A vágányrehabilitációs munkáira kiírt közbeszerzési pályázaton a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tavaly októberben hirdette ki győztesnek a legalacsonyabb, 28,9 millió eurós - mintegy 8 milliárd forintos - árat ajánló Híd-WiVa konzorciumot (ennek tagjai: a Hídépítő Zrt., a Wiebe Hungária Kft. és az utóbbi résztulajdonában álló Vasútépítők Kft.).

A lap emlékeztet arra, hogy a győri Vasútépítők Kft. a ,90-es évek második felében indult igazán fejlődésnek. A Fidesz-kormány ide­jén egy nemzetközi pályázaton elnyert munka keretében ők építették meg a győri Audi teljes iparvágány-hálózatát. Ugyancsak az Orbán-kabinet idején jutott komoly megrendelésekhez a kft. a GYSEV-től és a MÁV-tól.

Szijjártó István a lapnak hangsúlyozta: majd minden megrendelésüket közbeszerzési és más versenypályázaton nyerték el, üzleti előnye fia képviselőségéből soha nem származott. Érdekesség, hogy cége többször kapott vasútépítési munkákra megbízásokat a MOTIM Rt.-től is 1996–1997 között, amikor annak igazgatósági elnöke Gyurcsány Ferenc volt.
Forrás: MTI