Göncz Kinga beszámol

Házszabály-módosítást kér Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának vezetője az EP elnökétől.

A politikus kiemelte: Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista képviselőcsoportjának vezetője az EP elnökéhez fordul házszabály-módosítást kérve, hogy a jövőben ne lehessen katonai, félkatonai egyenruhában megjelenni az ülésteremben, ahogyan azt Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője tette, amikor a Magyar Gárda egyenruhájában vett részt az Európai Parlament alakuló plenáris ülésén.

Göncz Kinga Deutsch Tamás (Fidesz) pénteki nyilatkozatára is reagált, amely arra hívta fel a figyelmet, mennyire komoly, az érdemi döntéseket befolyásoló pozíciókat töltenek be a Fidesz-KDNP listájáról mandátumot szerzett képviselők az EP-ben; a szocialista politikus erre annyit mondott: az igazi kérdés az, hogy a Fidesz mire tudja ezeket a posztokat ténylegesen használni.

"Kérdés, hogy mit tud tenni és mit fog tesz majd Fidesz azért, hogy a szlovák nyelvtörvényt megsemmisítsék, vagy milyen mértékben valósítja meg a Fidesz Magyarországon azt, amit az Európai Parlament egyértelműen vall, hogy szélsőségekkel nincs együttműködés" - fogalmazott a szocialista politikus.

Hozzátette: kíváncsian várják, hogy a Fidesz az EP-posztok birtokában mennyire lesz hatékony a Jobbiktól való elhatárolódás vagy a szlovák nyelvtörvénnyel szembeni hatékony fellépés kérdésében.

Göncz Kinga az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az EP első plenáris ülésén is szóba került a szlovák nyelvtörvény, amely egyértelműen kirekesztő, ellentmond az európai értékeknek és a nemzetközi vállalásoknak. Az MSZP képviselője elmondta, hogy az ülésen ő maga is felvetette, hogy a parlamentek és az induló svéd elnökségnek is közös felelőssége a mindenfajta kirekesztés elleni fellépés.

Deutsch Tamás pénteken azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy csütörtökön Strasbourgban elosztották az Európai Parlament bizottsági helyeit, tisztségeit. A politikus felidézte, hogy a fideszes EP-képviselők közül bizottsági alelnöknek választották Gál Kingát (állampolgári jogok bizottsága), Járóka Líviát (nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság), Hankiss Ágnest (petíciós bizottság) és őt magát is (költségvetési ellenőrzés).

Deutsch Tamás a bizottsági helyeken túl arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar nemzeti érdekek európai képviselete szempontjából egy "figyelemreméltó trojka" áll össze Orbán Viktor mint néppárti alelnök, Schmitt Pál EP-alelnök és Szájer József mint az EP néppárti frakciójának alelnöke személyében.

Szegedi Csanád kedden jelent meg az Európai Parlament alakuló plenáris ülésén, Strasbourgban a Magyar Gárda egyenruhájában.

Az MTI-nek nyilatkozva az EP-képviselő akkor elmondta, hogy öltözete határozott kiállást jelképezett a Magyar Gárda mellett, amelynek feloszlatását nehezen tudja elfogadni, és amelynek újjáalakításánál is jelen volt.
Forrás: MTI