Feljelentett a polgármester, nem nyomoznak

Büntetőfeljelentést tett Budaörs polgármestere a városban épülő sportcsarnok, strand és uszoda ügyében, mert a beruházás egy évvel a határidő után sem készült el. A Pest Megyei Rendőr Főkapitányság az eljárás megindítását bűncselekmény hiányában elutasította.

Budaörs SZDSZ-es polgármestere az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy az önkormányzat még az előző választási ciklusban döntött a komplexum megvalósításáról, és a 2,7 milliárd forintos munkával a Baucont Zrt.-t bízta meg. A beruházás jelenleg hozzávetőleg 90 százalékos készültségig jutott el, ám a munkálatok állnak. Csúsztak ugyanis a határidők, és az is kiderült, hogy a társaság nem fizette ki alvállalkozóit, miközben az önkormányzat teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit. Ezért az önkormányzat ez év áprilisában felbontotta a társasággal kötött szerződést, és most közbeszerzést írt ki a hátralévő munkákra - tette hozzá.

A rendőrségi feljelentéssel párhuzamosan a városvezető az ügyben törvényességi és célszerűségi vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél. Ezzel - mint utalt rá - a belső politikai csatározásoknak kíván elejét vetni, egyes erők ugyanis politikai tőkét kívánnak kovácsolni a befejezetlen beruházásból.(Budaörsön a 24 tagú képviselő testület ma jobboldali többségű, miközben a polgármester szabad demokrata színekben tölti ötödik ciklusát a város élén.) Egyúttal a polgármester két független szakértőt is felkért, állapítsák meg az eddig elvégzett munka minőségét, műszaki megfelelőségét, pénzügyi hátterét. Ezekre a megállapításokra az esetleges további jogvitáknál lehet szükség.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a feljelentés megérkezett, ám az eljárás megindítását a nyomozó hatóság bűncselekmény hiányában elutasította.
Forrás: MTI