Összefogás a kultúráért

A nemzeti kulturális intézetek együttműködését sürgette a német Goethe Intézet főtitkára, aki egyben az európai nemzeti kulturális intézetek szervezetének vezetője is.

Hans-Georg Knopp egy interjúban amellett foglalt állást, hogy az Európai Unión belül a közös külpolitika mellett közös kulturális politika kialakítására van szükség. Knopp szerint ebből a célból szorosan össze kell fogniuk a nemzeti kulturális intézeteknek és nekik kell lefektetniük a külpolitikát kiegészítő közös kultúrpolitika alapjait.

A német kulturális vezető abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a napokban vette át az uniós tagállamok nemzeti kulturális intézetei hálózatának (EUNIC) az irányítását. A szervezetet 2007-ben hozták létre, és az a nemzeti intézetek közötti partnerségi viszonyt irányozza elő.

Az interjúban Hans-Georg Knopp tulajdonképpeni ars poeticáját fogalmazta meg az új megbízatással kapcsolatban. Egyebek között annak a nézetnek adott hangot, hogy a tagállamok nemzeti intézeteinek tapasztalatai, továbbá az intézetek kiterjedt hálózata alapján az EUNIC a legalkalmasabb arra, hogy a közös európai kulturális és oktatási politika kialakításának fő mozgatója legyen. A szervezet - mint utalt rá - már az első sikereit is elérte és ennek kapcsán utalt arra: az EUNIC egyre inkább az Európai Bizottság kulturális tanácsadójának szerepét tölti be. Maga pedig rögtön elő is állt egy javaslattal, kulturális párbeszédet indítványozva Európa és Kína között.

Ezen kívül Knopp közös együttműködési programokat javasolt az egyes fővárosokban, és indítványozta a német Goethe Intézetek hálózatának bevonását is.

Az EUNIC vezetőjének nyilatkozata feltűnően egybecsengett azzal, amit Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter fejtett ki a közelmúltban. Steinmeier ugyanis a kulturális politikát a külpolitika egyik legfőbb pillérének nevezte és amellett foglalt állást, hogy Németországnak és az Európai Uniónak is aktívabb kulturális politikát kell kifejtenie.
Forrás: MTI