Csak az EU-ban van jövő?

A Croatia Summit 2009 elnevezésű, Dubrovnikban tartott csúcstalálkozó pénteken azzal a következtetéssel ért véget, hogy Délkelet-Európa csak úgy változhat meg, ha csatlakozik az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.

A régió országait, valamint EU tagállamokat, az Egyesült Államokat és Kanadát képviselő politikusok - köztük számos kormányfő, így Bajnai Gordon magyar miniszterelnök is - úgy vélik, hogy a nyugat-balkáni országokat meg kell jutalmazni az eddig elért eredményeikért, már csak azért is, hogy a lakosság lelkesedéssel készüljön az EU tagságra.

A résztvevők egybehangzóan vallják, hogy az európai egyesülési folyamat nem mehet végbe Délkelet-Európa kihagyásával. Mindenki Horvátországot hozta fel pozitív példának, hogy a reformok kifizetődnek, és abban is egyetértés volt, hogy az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak szlovén blokkolása rossz példát mutat a szomszédos államoknak.

James Steinberg amerikai helyettes külügyminiszter is aláhúzta, hogy a kétoldalú problémák nem állhatnak az euroatlanti integráció útjába.

A résztvevők kifejezték készségüket a regionális együttműködésre, mindenekelőtt az energetika területén.

"A világ másfél milliárdos muszlim közössége közelről figyeli az immár fél évszázados török EU-csatlakozási törekvés lezárását, amire úgy tekint, mint a Nyugat toleranciájának kifejeződésére" - szögezte le Dubrovnikban Egemen Bagis, Törökország európai ügyi minisztere.

Forrás: MTI