Hét évet kapott a sztárzsaru

Hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a miskolci rendrendőrség egykori sztárnyomozóját, Vodilla Viktort.

A kábítószer-nyomozóval szemben négy évvel ezelőtt indított eljárást a borsodi Ügyészségi Nyomozó Hivatal, majd azt követően, hogy a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették, a Központi Nyomozó Főügyészség folytatta az ügyet. A rendőrtiszttel szemben hivatali visszaélés, vesztegetés, lőszerrel való visszaélés, valamint befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon megszületett ítélet szerint a nyomozó hét-, egyik társa - aki más bűncselekmény miatt jogerősen rászabott büntetését tölti - nyolc év, börtönben letöltendő szabadságvesztést kapott. Az ügy vádlottjai közt egy ügyvéd is szerepel, akire két év felfüggesztett börtönbüntetést rótt a bíróság, valamint két évre eltiltotta foglalkozásának gyakorlásától.

Az ügy öt további vádlottjára összesen hét év szabadságvesztést osztott ki a bíróság. Az ítélet egyik vádlott esetében sem emelkedett jogerőre, az ügyészség ugyan elfogadta, de a vádlottak fellebbeztek a bíróság döntése ellen. A vádlottak a jogerős ítéletig szabadlábon maradhatnak. A nem jogerősen elítélt nyomozó ügyét államtitokká minősítették már a nyomozati szakaszban, ezért nem lehet tudni, pontosan mit követett el Vodilla, aki mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, sőt korábban feljelentéssel élt az őt meggyanúsító ügyészekkel szemben.
Forrás: Havaria