Jól fogynak a jegyek Debrecenben

Három nap alatt csaknem ezer éves bérlet, a svéd Kalmar elleni, jövő szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőre pedig mintegy háromezer jegy talált gazdára Debrecenben.

Ifj. Képíró János, a klub főrendezője a honlapnak elmondta: szerda délutánig a svédek elleni meccsre már mintegy háromezer jegyet adtak el, voltak akik tízesével vásároltak.

A bérleteladás tekintetében is túlszárnyalták az elmúlt éveket, hiszen ugyanennyi idő alatt csaknem ezer éves belépő is elkelt. A nagy érdeklődés a csapat jó szereplésén túl minden bizonnyal a csökkentett bérlet- és jegyáraknak köszönhető - olvasható a honlapon.

A bajnok DVSC-TEVA idén mind a jegy-, mind a bérletárait jelentősen csökkentette. Átlagosan 20-25 százalékos mérséklés jellemző, de bizonyos szektorokban kevesebb mint felébe kerülnek a bérletek és a jegyek, mint az előző szezonban.

A legolcsóbb bérlet 5.000, a legdrágább pedig 37.500 forintba kerül, a jegyek 500-2.500 forint között kaphatók az új szezonban.
Forrás: MTI