Hitelekkel csaltak a takarékszövetkezetben

Pénzintézeti csalókat és társaikat fülelték le a mezőkövesdi rendőrök; a kár 7,5 millió forint, de a nyomozás előrehaladtával több tízmillióra is rúghat.

Egy mezőkövesdi takarékszövetkezetnél tartott pénzintézeti belső ellenőrzés és revizori vizsgálat derített fényt az ügyre, amelynek vizsgálatába a rendőrség is bekapcsolódott - ismertette Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A takarékszövetkezet olyanoknak nyújtott hitelt, akik hamisított munkáltató igazolásokat nyújtottak be, ezeket az okiratokat pénzért szerezték be egriektől. A fiókvezető tudomásával így olyan személyek is hitelhez jutottak, akik nem rendelkeztek jövedelemmel, és így biztos volt, hogy a felvett kölcsönt nem tudják visszafizetni, és az is bebizonyosodott, hogy több esetben a hitelek más zsebébe vándoroltak.

A csalásban a szervező, a hitelügyintéző, a fiókvezető, és a fiktív munkáltatói igazolásokat kiállító személyek működtek együtt, az okozott kár jelenleg mintegy 7,5 millió forintra tehető, amely azonban a nyomozás előrehaladtával több tízmillió forintra is rúghat.

A rendőrség folytatólagosan és üzletszerűen, jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, és azért, hogy az okozott kár megtérüljön, kezdeményezték a gyanúsítottak tulajdonában lévő ingatlanok zár alá vételét - mondta Dobi Tamás.
Forrás: MTI