A budapestiek szerint Demszky nem alkalmas

A budapestiek csupán kétötöde tartja Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestert teljes mértékben vagy inkább alkalmasnak a főváros vezetésére, míg 55 százalékuk inkább nem vagy egyáltalán nem gondolja ezt róla.

A közvélemény-kutatásból kiderül, azon túl, hogy a megkérdezettek döntő többsége, 78 százaléka szerint ma Magyarországon általában véve rossz irányba mennek a dolgok, hasonlóan pesszimistán vélekednek Budapest helyzetéről is.

A július 2. és 4. között, nyolcszáz fő telefonos megkérdezésével végzett felmérés szerint a fővárosiak 74 százaléka úgy gondolja, hogy Budapesten inkább rossz irányba mennek a dolgok.

Az elemzésben az olvasható, hogy az általános elégedetlenség szorosan kapcsolódik a főpolgármester személyéhez is. A fővárosban lakók 70 százaléka gondolja úgy, hogy az tenne jót a városnak, ha új polgármester érkezne. Ezzel szemben csupán a fővárosiak 17 százaléka mondja azt, hogy a fővárosnak Demszky Gábor további munkája a hasznára válna.

A megkérdezetteknek körülbelül a kétharmada (64-68 százaléka) inkább nem választaná újra Demszky Gábort, ha korábbi ígéretei ellenére mégis elindulna a főpolgármester választáson 2010-ben.

A válaszadók átlagosan 2,5-ös osztályzatot adtak Demszky Gábor elmúlt négy éves tevékenységére. Valamivel pozitívabb Demszky megítélése nagyobb távlatban nézve: 10-ből 5 válaszadó szerint Demszky Gábor működése az elmúlt 20 évben inkább a város javát szolgálta.
Forrás: MTI