Kiknek fontos a szlovák nyervtörvény ügye?

Nem lesz frakcióvezetői szintű egyeztetés szerdán a szlovák nyelvtörvényről - derült ki a pártok MTI-nek adott keddi válaszaiból.

Kóka János vasárnap közölte, hogy négypárti frakcióvezetői találkozót kezdeményez, majd kedden azt mondta, hogy szerdán szeretne megbeszélést folytatni a szlovák nyelvtörvény ügyében a másik három országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező párt frakcióvezetőivel.

Az SZDSZ frakcióvezetője kedden juttatta el meghívóját Mesterházy Attilának (MSZP), Navracsics Tibornak (Fidesz) és Semjén Zsoltnak (KDNP). Az MTI-nek is elküldött meghívó szövege szerint Kóka János a Szlovákiában élő magyar kisebbség számára elfogadhatatlannak és diszkriminatívnak nevezte a szlovák parlament által múlt héten kedden elfogadott államnyelv-használati törvény módosításait.

Az MSZP fontos ügynek tartja a szlovák nyelvtörvény kérdését, s lényeges, hogy mind a négy párt egységesen foglaljon állást - közölte Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden az MTI-vel. Hozzátette: az MSZP-frakció ezért azt javasolja, hogy szerdán a képviselőcsoportok szakértői tartsanak egy előkészítő megbeszélést, ahol kidolgozzák a nyilatkozat pontos szövegét, majd csak ezt követően egyeztessenek a politikusok.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: a Fidesz részt szokott venni a parlamenti frakciók által kezdeményezett egyeztetéseken, és várhatóan így tesz "a felháborító és elfogadhatatlan" szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos megbeszélések esetében is.

A KDNP egyetért a kezdeményezéssel, de későn érkezett meg az egyeztetésről szóló levél, és az időpont nem megfelelő, ezért nem képviselteti magát a megbeszélésen - mondta el Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője kedden az MTI-nek.

A múlt héten elfogadott, szeptember elsején hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény többi között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár ötezer eurós pénzbüntetést kaphat.
Forrás: MTI