A világegyetem "leghidegebb" pontja

A május 14-én útjára indult űreszköz az ősrobbanás utáni forró világegyetem maradványsugárzását vizsgálja minden eddiginél jobb térbeli felbontással és érzékenységgel. Ez a világegyetemet betöltő elektromágneses sugárzás, az úgynevezett kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás. Az ősrobbanás után körülbelül 380 ezer évvel az atommagok és elektronok atomokká álltak össze, és a fotonok (fény) számára a világegyetem átlátszóvá vált. A mikrohullámú háttérsugárzás ebből az időből származik - olvasható a BBC hírei között.

A mínusz 273,05 Celsius fokos hőmérsékletet mellett az űrteleszkóp detektorai, az elektromágneses sugárzást mérő bolométerek maximális érzékenységgel működnek, ahogy vizsgálják az ősi fényt. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás kutatása a Planck-űrteleszkóp tervezőinek reményei szerint a világegyetem koráról, alakjáról és fejlődéséről szolgáltat felvilágosítást.

Az Űrteleszkóp, amelyet a Földtől másfél millió kilométeres távolságra küldenek, az első adatokat a tervek szerint 2010-ben küldi.

A mínusz 273,05 Celsius fokos hőmérsékletet részben úgy érték el, hogy az űrteleszkópot állandóan távol tartják a Nap melegétől - a hőpajzsok és a forgatás révén mínusz 220 Celsius fokra sikerült levinni az űrteleszkóp belsejében uralkodó hőmérsékletet. A további munkát az űreszköz saját három aktív hűtőrendszere végezte, amely csaknem az abszolút zéró közelébe vitte le a hőmérsékletet, amikor elméletileg megszűnik az atomok mozgása.

Az Európai Űrügynökség a Planck-űrteleszkóppal egyidejűleg bocsátotta fel a Herschel-űrtávcsövet, amely rövidebb hullámhosszú sugárzást vizsgálja, azt kutatva, hogy miként születnek a csillagok, s hogyan fejlődnek a galaxisok.