Borzalmas családi tragédia

Szörnyű tragédia rázta meg Mágocs lakóit a hét elején. Egy fiatalasszonyt és 15 éves fiát ütötte agyon az áram a fürdőszobájukban.

Borzalmas baleset történt a hét elején Mágocson. Egy 15 éves fiút és édesanyját holtan találták családi házuk fürdőjében. A tinédzsert fürdés közben megrázta az áram, melybe azonnal belehalt. A csapkodásra édesanyja lett figyelmes, aki segítségére sietett, de a felfokozott lelkiállapotban nem gondolt bele, hogy ha belenyúl a kádba és fiához ér, ő is áldozattá válik.

A baleset körülményit még vizsgálják, de a szakemberek szerint, egy földetlen konnektorba csatlakoztatott hűtőgép hátulja hozzáért a vízvezetékhez, mely elvezette az áramot és ez vezetett a tragédiához.

– A konkrét helyszín ismeretében csak találgatni lehet, miként érhetett a vízvezetékhez a zárlatos hűtőgép; valószínűleg azért mert a falon kívül vezették. Kóboráram keletkezett, amely vízen keresztül rázta meg a gyereket. – nyilatkozta Kelemen Péter igazságügyi szakértő a Blikknek. A településen mindenkit megrázott a hír, pedig a család nemrégen költözött a „meleg otthonba”.
Forrás: Blikk/HirExtra