Megvesztegette volna a rendőröket

Megpróbált megvesztegetni két rendőrt egy kínai származású autós Hevesben, az M3-as autópályán - tájékoztatta kedden az MTI-t a rendőrség.

A furgont vezető kínai származású, ám magyar állampolgárságú férfi egy 20 ezer forintost próbált ráerőltetni a rendőrökre, hogy ne firtassák az általa szállított ruhanemű eredetét - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Soltész Bálint elmondta: a furgont hétfő délután állította meg az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán a káli autópálya-alosztály két járőre. A sofőr ugyan rendelkezett szállítólevelekkel, ám azokon nem volt bélyegző, illetve sem az eladó, sem a vevő neve nem volt feltüntetve. Ezért az intézkedő rendőrök közölték vele, hogy feljelentik a pénzügyőrségen.

A férfi ekkor elővett egy 20 ezrest, amelyet a többszöri elutasítás ellenére is át akart adni a járőröknek. Mivel szándékától többszöri felszólítás ellenére sem állt el, a rendőrök előállították és ellene vesztegetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek.

Az eljárást az Egri Nyomozó Ügyészség fogja lefolytatni - mondta Soltész Bálint.
Forrás: MTI