Hajszál híján Bajnait buktatott az SZDSZ

Kóka János újabb győzelmet aratott az SZDSZ-ben. Míg hétvégén még le akarták mondatni, most furcsa módon egy újabb hívet szerzett frakciójában a vagyonadónak: így az előrehozott választások veszélye egyelőre elhárult.

Az SZDSZ megszavazza az adótörvényeket, köztük az általuk is sokat kritizált vagyonadót. Ezt jelentette be Kóka János frakcióvezető hétfőn, a szavazás napjának reggelén. Az ide vezető út azonban egészen tekervényes és a magát a demokrácia letéteményesének valló párt számára kifejezetten kínos.

A vagyonadó bevezetésére benyújtott törvényjavaslat az SZDSZ több politikusa számára is kapkodva meghozott, nehezen bevezethető, és átgondolatlannak tekintendő. Legalábbis eddig ezt mondták. Igaz nem mindenki. Ahogy közeledett a szavazás időpontja jól látszott az SZDSZ-ben egyre inkább megnyíló törésvonal, amit a kérdés ellentétes megítélése okozott.

A 19 képviselőből nagyjából a fele a vagyonadó támogatását (őket azonosíthatjuk Kóka-hívekként), míg a másik fele annak elutasítását szorgalmazta. Első körben eggyel ugyan, de a „nem”-ek vezettek. Egészen a szavazás napjáig. Érdekes módon ugyanis hétfőre már eggyel a támogatók voltak többen.

Na de ki a kakukktojás?

A HírExtra információi szerint Lakos Imre volt, aki végül mégiscsak amellett döntött, hogy megszavazzák a javaslatot. Lakos mindeddig a vagyonadót előkészítetlennek tartotta és nem látta alkalmasnak arra, hogy ebben a formában bevezessék. Most azonban mégis Kóka pártjára állt. Így végül tízen igennel, nyolcan nemmel szavaztak egy képviselő tartózkodott. (Ez az SZDSZ alapszabálya szerint nemnek minősül, azaz 10:9 a végeredmény.)

Mivel az SZDSZ frakciója minden szavazásnál úgy szavaz, ahogy a frakciótöbbség dönt, ezzel el is dőlt a vagyonadó sorsa. Igaz, ilyenkor lehet felmentést kérni a szavazás alól, ezt heten meg is tették, de azt nem kapták meg.

Érdemes megjegyezni, hogy Demszky Gábor, aki kezdettől fogva ellene volt a vagyonadónak, mivel azt a budapestiekre nézve rendkívül hátrányosnak ítélte meg, korábban kijelentette, a budapesti SZDSZ-esek nem fogják megszavazni a javaslatot. Lakos Imre ellenben a 11. kerület alpolgármestere. Akkor most hogy is van ez?

Vicc az egész

Nem mindennapi az sem, hogy miként jutott el idáig az SZDSZ. A hétvégén ugyanis a párt legfontosabb döntéshozó szerve, az országos tanács (ot) tartott kongresszust. Itt a száz főből csupán 61-en jelentek meg – ami újabb bizonyítvány a párt zavaros viszonyaira. A napirendi pontok közt szerepelt a vagyonadó elutasításának kérdése, és Kóka János frakcióvezetői tisztségéről való lemondatása. (Az ülésen furcsa módon Kóka sem vett részt.)

Ám a napirendi pontokat meghallva húszan felálltak és otthagyták a tanácskozást. Ezzel az ot határozatképtelenné vált. Ennek ellenére - amúgy próbából - megszavaztatták a kérdést. A jelen maradt 41-ből 39-en elutasították a vagyonadó megszavazását, és mind a 41 fő lemondatta Kókát (!).

Megmarad minden


Azaz úgy szavazta meg a frakció végül a vagyonadót, hogy azzal sem a párt vezetése, sem a frakció fele nem ért egyet. Úgy látszik, a demokrácia így működik az SZDSZ szerint.

A vagyonadó kérdése önmagában is lényeges, ám a hatása még inkább fontos az SZDSZ szempontjából. Ha ugyanis a vagyonadó nem megy át az Országgyűlésen, akkor Bajnai Gordon miniszterelnök akár be is tarthatja korábbi ígéretét, miszerint ha nincs támogatása lemond. Ez pedig utat nyitna az előrehozott választásnak, amiben az SZDSZ minden jel szerint elvérezne.

Nyilvánvaló tehát, hogy szeretné meghosszabbítani agóniáját a párt. Ám ezzel együtt érthetetlen Lakos Imre köpönyegforgatása. Elég csak felidézni a néhány nappal ezelőtti interjú egy ide vonatkozó részletét, amit az ATV-ben adott a vagyonadó támogatását firtató kérdésre „Én azt gondolom, hogy a mai politikai helyzet nem érett, nem befogadókész arra, hogy bevezethessük.”

Nincs mit magyarázni. Ennyi.