Retkes lesz az SZDSZ elnöke?

Retkes Attila vállalja az SZDSZ elnökjelöltségét – erősítette meg a politikus az MTI-nek a párt országos tanácsának (ot) - várhatóan a párt tisztújító küldöttgyűlésének időpontjáról döntő - szombati ülése előtt.

Retkes Attila az MTI-nek azt mondta, azért is vállalja a megméretést, mert számára is meglepően széles körű támogatást kapott. Kiemelte, hogy négy választmány, a Heves, a Baranya és a Zala megyei, valamint a budapesti is támogatja. Megjegyezte, hogy támogatást kapott több vidéki csoporttól és budapesti kerülettől, valamint az SZDSZ értelmiségi holdudvarától is, amely szavai szerint az utóbbi időben eltávolodott a párttól.

Megválasztása esetén egy valóban hiteles, kiszámítható, következetes SZDSZ megteremtése a célja. Új, a magyar nemzeti liberális hagyományokból építkező politikát akar folytatni, miközben megújítaná a párt szakpolitikáját, utóbbinál elsősorban az önkormányzatiságra, a vidék-, a nemzet- és a gazdaságpolitikára gondol - mondta.

A legfontosabb feladatnak a hitelesség megteremtését nevezte, hogy a következő parlamenti választásoknak „teljes erővel és önállóan” vághassanak neki. A párt jövőjéről szólva úgy fogalmazott, hogy a június 7-ei európai parlamenti választásokon kijózanító pofont kaptak, és most meg kell mutatniuk, hogy képesek-e néhány hónap alatt visszaszerezni a választók bizalmát.

Az MTI kérdésére azt mondta, hogy ők nem a Bajnai-kormányt, hanem egy válságkezelő program azon intézkedéseit akarják támogatni, amelyekről úgy látják, hogy összhangban vannak az elveikkel és konkrét szakpolitikai döntéseikkel.
Forrás: MTI