Rajongók ezrei Jacko gyerekkori háza előtt

Rajongók tömegei gyűltek össze Michael Jackson Indiana állambeli gyermekkori otthonánál. A Gary városában található, ma üresen álló kis ház verandáján plüssmackókat és rózsákat helyeztek el, a szomszédok pedig gyertyákat gyújtottak a csütörtökön elhunyt popsztárra emlékezve.

"Ide kellett jönnöm, nem ülhettem otthon" - mondta Wyatt Puryear garyi teherautósofőr, aki a popsztár zenéjén nőtt fel és fiát Jackson után nevezte el Michaelnek. Bernetta Galloway az orvosi rendelőből sietett a Jackson család házához, miután hallotta az énekes halálhírét. Mint mondta, a helyiek nagyon büszkék Jacksonra, hiszen egy olyan garyi volt, akinek sikerült elérnie valamit az életben.

Michael a Jackson család hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot Garyben, és 11 éves volt amikor elköltöztek onnan. Az indianai városban indult karrierje is, Gordon Keith 1967-ben szerződtette le a Jackson 5-ot a garyi Steeltown Records-hoz.

A Jackson 5 két koncertet is adott 1971-ben a város egyik középiskolájában, de azt követően Michael Jackson csak 2003 júniusában tért vissza Garybe, utoljára.

Szülővárosába tett utolsó látogatásán hősként fogadták - emlékezett vissza Rudy Clay polgármester, felidézve: akkor lehetősége volt kezet fogni a popsztárra, akiből áradt a szeretet az emberek felé.

Robert Crawford darukezelő, aki egész életét Garyben élte le, a Going Back to Indiana című Jackson 5-dallal emlékezett az 50 évesen elhunyt énekesre a Jackson-háznál. "Úgy gondolom, hogy az emléke tovább él majd" - mondta Crawford, aki szobrot is állítana az énekesnek gyermekkori otthona előtt.

Forrás: MTI