Már szavaznak Bakáról

Megkezdődött a titkos szavazás, amelyen arról döntenek a képviselők, hogy elfogadják-e a köztársasági elnök jelöltjét, Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének.

Az ülésteremben megjelent Sólyom László köztársasági elnök, Baka András és a jelölt családja is.Baka András megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatása szükséges.

Múlt hétfőn másodjára sem választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének: akkor 184-en szavaztak igennel és 108-an nemmel.

Az elnöklő Mandur László a titkos szavazás után bejelentette, hogy 346 képviselő adta le szavazólapját, ebből 54 érvénytelen szavazat volt, 292 pedig érvényes: 184 igen és 108 nem voks.

A múlt hétfőn történteket követően Sólyom László államfő ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének kedden. A Köztársasági Elnöki Hivatal keddi közleménye emlékeztetett arra: a két nagy parlamenti frakció nyilvánosan támogatásáról biztosította Baka Andrást - akinek a megválasztását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is támogatta -, a jelölt a hétfői szavazáson mégsem kapta meg a szükséges többséget.

"Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét, és ezzel az államszervezet demokratikus működése sérült. Az államfő szerint csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést" - olvasható a közleményben.

Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját Sólyom László már 2008 májusában is jelölte erre a posztra, akkor azonban a jelölt nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti támogatást.

Sólyom László ezután kétszer is jelölte Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét, ám a jelölt sem 2008 decemberében, sem idén márciusban nem kapta meg a szükséges támogatást, így jelenleg a LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén, mivel a szervezet korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak 2008 júniusában lejárt a mandátuma.

Elutasította a Fidesz az MSZP azon javaslatát, hogy a szocialisták külön urnába dobhassák szavazataikat a főbírójelöltről. Ezt a rendkívüli házbizottság ülése után jelentette be Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.

Répássy Róbert elmondta: a szocialisták javaslata sértette a szavazás titkosságára vonatkozó szabályokat, amelyek szerint úgy kell eljárni, hogy ne lehessen azonosítani sem azt, hogy ki adott le szavazatot, sem pedig a képviselők pártállását.

Göndör István, az MSZP frakcióigazgatója azt közölte: a szocialisták a Ház tekintélyét igyekeznek helyreállítani. Hozzátette: azt kezdeményezték, hogy a kormánypárti és az ellenzéki képviselők külön-külön urnába dobhassák be szavazócéduláikat, de a Fidesz ezt a javaslatukat elutasította.
Forrás: MTI