Az MDF egy maroknyi botránypárt a Fidesz szerint

Mára egy olyan maroknyivá zsugorodott botránypárt lett a Magyar Demokrata Fórum, amely tevőlegesen is felelős a rossz kormányzásért, és annak káros következményeiért - írta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MDF elnökének levelére válaszul hétfőn.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton, a párt országos gyűlése után mondta azt: a Fidesz és az MDF együttműködése elengedhetetlen abban, hogy a következő időszakban a szélsőjobb további erősödését meg tudják akadályozni. Orbán Viktor Fidesz-elnök erre hétfőn úgy válaszolt, soha nem volt még olyan helyzetben, hogy egy hölgy erőltette volna rá magát.

Dávid Ibolya ennek kapcsán levelet írt Orbán Viktornak, amelyben hangsúlyozta: nem Orbán Viktor kezét kérte meg, hanem az MDF nyújtott kezet a Fidesz felé a szélsőségesek elleni összefogás érdekében.

A Fidesz helyettes szóvivője hétfő délutáni közleményében megköszönte az Orbán Viktornak küldött levelet, és azt írta: Magyarországon a szélsőséges politikai szervezetek megerősödésének oka az egyre mélyebb szociális válság, és az a reménytelen helyzet, amelybe az elmúlt hét év sikertelen kormányzása sodorta az országot.

"Sajnos a Magyar Demokrata Fórum mára egy olyan maroknyivá zsugorodott botránypárt lett, amely tevőlegesen is felelős a rossz kormányzásért, és annak káros következményeiért" - fogalmazott Cser-Palkovics András.

A fideszes politikus kifejtette: amikor arra lehetőség lett volna, éppen a Magyar Demokrata Fórum akadályozta meg, hogy véget érjen a rossz kormányzás, az adótörvények elfogadásával ugyanis a Dávid Ibolya által vezetett párt tartotta hatalomban a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által vezetett kormányokat.
Forrás: MTI