Véget ért a miskolci nemzetközi operafesztivál

Tizenegy napig ismét az opera fővárosa volt Miskolc, vasárnap este hét órakor a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínházában "Bécs Gála" című záró koncerttel búcsúzik a nézőktől egy évre a fesztivál.

Hetven program, csaknem húszezer néző, mintegy kétszáz kísérő rendezvény utcákon, tereken, templomokban közel 150 ezer érdeklődő előtt - vont gyors mérleget az idei miskolci nemzetközi operafesztiválról Barázda Eszter sajtófőnök. Az ez évi rendezvény - "Bartók+Bécs 2009" Miskolci Nemzetközi Operafesztivál - Bécsbe kalauzolta el a műfaj rajongóit: a hagyományos Bartók-repertoár mellett az osztrák fővároshoz kötődő klasszikus és "új klasszikus" zeneszerzők művei csendültek fel június 10-e és 21-e között.

A fesztivál programja Bécshez kötődő zeneszerzők műveit, az osztrák muzsika több mint két évszázadának kiemelkedő értékeit szólaltatta meg világhírű magyar és külföldi operasztárok, színházak, zenekarok közreműködésével. Egyebek mellett Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart, Richard Strauss műveit hallhatta és nézhette a közönség, és igazi kuriózumként, magyarországi ősbemutatóként színre került Arnold Schönberg műve is, a Mózes és Áron című darab, amelyet a zeneszerző az 1930-as évek elején kezdett el írni, és halála miatt lényegében befejezetlen mű. Kocsis Zoltán jelezte Miskolcon, hogy vállalkozna a mű befejezésére.

Az "új bécsi klasszikusok" közül Alban Berget remekeit, a Wozzecket és a Lulut állították színpadra. A fesztivál névadója, Bartók Béla egyetlen operája elmaradhatatlan hagyománya a programnak, A kékszakállú herceg várát ezúttal a Szegedi Nemzeti Színház művészei mutatták be.

Az operafesztivál kiemelt figyelmet szentelt a felnövekvő nemzedéknek. A gyerekeket a korábbi éveknél is gazdagabb kínálattal, mini fesztivállal várták, amelynek programján Bartók-, illetve Mozart-muzsikára készült bábdarabok, kamaraoperai produkciók, valamint Ránki György Muzsikus Péter című darabja szerepelt. Emellett két zenés mesedarabban a gyerekek is színpadra léptek. A fesztivál jövőre folytatódik, a téma: "Bartók+Európa" lesz.

Forrás: MTI