Öngyilkosmentés rekordja

Valószínűleg megdöntötte a távolsági életmentés rekordját egy ausztrál lány, akinek brit internetes csevegő partnere azzal zárta le egyik beszélgetésüket, hogy most megy, és felakasztja magát.

Az egymástól 16 ezer kilométerre élő két fiatal egy világhálós beszélgető fórumon talált egymásra. A pénteki brit sajtó beszámolója szerint az angliai Oxfordshire grófságban élő 23 éves fiú - akit a lapok nem neveztek meg - a minap elbúcsúzott partnerétől, közölve vele, hogy véget vet életének, majd kilépett a fórumból.

Az ausztrál lány szerencsére ezt komolyan vette, és az interneten keresztül azonnal értesítette a brit rendőrséget, megadva az öngyilkosjelölt nevét, korát és lakhelyét.
A rendőrök kiderítették a pontos címet, és kiküldtek egy járőrt, amely meg is találta felakasztva a fiatal férfit. Azonnal levágták a kötélről, és a mentők megérkeztéig mesterséges lélegeztetéssel életben tartották.

A világ másik feléről megmentett fiatalember három nappal később távozhatott a kórházból.

Hasonló eset történt áprilisban, szintén Oxfordshire-ben, amikor egy depressziós diák a Facebook közösségi portálon jelentette be az amerikai Maryland államban élő beszélgető partnerének, hogy öngyilkosságra készül. A lány ezt elmondta a szüleinek, akik értesítették a washingtoni brit nagykövetséget, a diplomáciai képviselet pedig a helyi rendőrséget riasztotta.

A rendőrök meg is találták a fiút, aki addigra már nagy adag gyógyszert vett be, de az ő életét is sikerült megmenteni.
Forrás: MTI