Fidesz: trükközik a kormány

Hazudozás, trükközés folyik a lakótelepen élőket érintő minden egyes témában, legyen szó panelprogramról, ökoprogramról, vagy a távhőszolgáltatás áfájáról - jelentette ki László Tamás fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki képviselő Molnár Csaba Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatójára reagált, ahol elhangzott: 2010. január elsejétől a távhőszolgáltatás a legalacsonyabb áfakulccsal adózik majd.

Hazudozás, trükközés folyik a lakótelepen élőket érintő minden egyes témában, legyen szó panelprogramról, ökoprogramról, vagy a távhőszolgáltatás áfájáról - jelentette ki. Ugyanis, mint hozzátette, sajtóhírek szerint a kormány ötről hét százalékra emeli majd a legalacsonyabb áfakulcsot.

A Fidesz mindig is azt mondta, hogy öt százalékra kell csökkenteni a távhő áfáját - jelentette ki László Tamás. Hangsúlyozta: a lakótelepen élők 30-35 százaléka nyugdíjas.

A fideszes képviselő elmondta: a panelprogram 2008. januárjában kiírt pályázatainak egy jelentős része, több mint egyharmada, még nincs elbírálva. Mint mondta, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter sajtótájékoztatóján elhangzott az is: több milliárd forint jut a távfűtéses lakások egyéni mérésének és szabályozhatóságának céljait szolgáló ökoprogramra.

Ezzel szemben az a helyzet, hogy az ökoprogram kezdetén 11 milliárd forintot kértek erre a célra, 1,5 milliárdot adtak, és ebből az összegből néhány száz millióról született eddig döntés - jelentette ki.László Tamás közölte: a lakótelepen élők életkörülményein már sokkal korábban kellett volna változtatni.
Forrás: MTI