A vesztes már nem bízik a fellebbezés sikerében

Mir Hoszein Muszavi vesztes iráni elnökjelölt nem túl optimista a választási eredmények ellen benyújtott fellebbezése sikerét illetően - olvasható a reformpárti elnökjelölt honlapján.

A választáson elkövetett szabálytalanságokra hivatkozva Muszavi vasárnap az Őrök Tanácsához fordult és a választás eredményének semmissé nyilvánítását kérte. Az Őrök Tanácsa az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb testülete, amelynek hivatalosan jóvá kell hagynia a választási eredményeket. "Fellebbeztem az Őrök Tanácsához, de nem vagyok túl optimista az ítéletüket illetően" - idézte a honlap Muszavinak a hétfő esti teheráni tüntetésen elhangzott kijelentését.

"A tanács sok tagja elfogult volt a választások alatt és a kormány jelöltjét támogatta" - tette hozzá az elnökjelölt.

A kormány tilalma ellenére Muszavi több százezer híve vett részt a tüntetésen Teherán belvárosában, hogy tiltakozzon Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő államfő - szerintük csalással történő - újraválasztása ellen.
Forrás: MTI