Külföldieket ellenőriztek a rendőrök

Német és román rendőrök közreműködésével idegenrendészeti razziát tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság bevetési szolgálata szerda hajnalban Nyíregyházán - közölte a szervezet sajtószóvivője az MTI-vel.

Az akcióban részt vett 41 rendőr a város Tokaji úti piacának környékét ellenőrizte, azt vizsgálták, hogy az ott lévő külföldiek jogszerűen tartózkodnak-e Magyarországon, szerepelnek-e a körözési rendszerben, illetve birtokolnak-e bűncselekményből származó tárgyakat - mondta Fülöp Gergely.

A százados tájékoztatása szerint a razzia során két olyan parkírozó gépkocsit találtak, amelynek német rendszáma más járművekre lett kiadva. A két ügyben bűncselekmény gyanújával indult nyomozás.

Egy román állampolgárságú férfi ellen szintén eljárás indult, mert gépkocsijában tizenegy légfegyvert találtak.

A rendőrök egy ukrán autós ügyében értesítették a vám- és pénzügyőrséget, a jármű csomagtartójából ugyanis nyolc karton, nagy valószínűséggel csempészett cigaretta került elő.

Fülöp Gergely megjegyezte: mivel a piac számos külföldit vonz, s annak környékén több legális és illegális szálláshely működik, hasonló akciókat a jövőben is szerveznek.
Forrás: MTI