14-4-3-1, Jobbik és MDF a mennyben, Fodorék a pokolban

Választott az ország, sőt az egész EU: íme az eredmények és a hangulatjelentés. Tudósítóink a fő helyszíneken vannak - kövessék élőben a HírExtra közvetítését!


19:00

Első hivatalos felmérések: a Szonda Ipsos szerint a Fidesz 16, az MSZP 4, a Jobbik 2 mandátumot szerez az EP-valasztáson.

A vasárnapi európai parlamenti választáson 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 34,9 százaléka adta le szavazatát.

18:55

Tudósítónknak sikerült az MSZP egyik háttéremberét megszólaltatnia, aki elmondta, hogy semmi jóra sem számítanak, már csak a tisztességes vereségben bíznak. Konkrét szám felől is érdeklődtünk, de azzal nem szeretett volna szolgálni a bennfentes.

A hangulaton is érződik, hogy nem túl rózsás, bár azért mindenki próbál mosolyogni, hogy legalább a látszat megmaradjon. Annyi biztos, hogy 19:05-kor várható egy sajtótájékoztató, ahol Göncz Kinga, és Nyakó István fognak felszólalni. Este tízkor is várható egy, akkor Lendvai Ildikó fog beszélni az Orbán felszólalása után. Annyi biztos, hogy Mesterházy Attila nem fog nyilatkozni.

18:40

Herényi még beszélt arról is, hogy valószínűleg azok mentek el szavazni, akiket foglalkoztatott a politika, míg akiket cseppet sem érdekel, azok otthon is maradtak.

- Ha minden párt csak ennyire tudja mozgósítani a választóit, az minden pártra nézve elég nagy szégyen. – tette még hozzá Herényi.

18:35

Herényi Károly, az MDF alelnöke volt az első, aki nyilatkozott. Az újságírók rögtön megrohamozták, s a részvételi arányról faggatták.

„Az európai kampányt a belpolitikai csatározások jellemezték, aminek az lett az eredménye, hogy az emberek nem tulajdonítottak kellő fontosságot az ügynek.”

Hamar megkapta a visszakérdést, hogy ebből vajon milyen következtetést von le: „Az égvilágon semmilyent sem.” – válaszolta tömören Herényi.

Érdekesség az MDF háza táján, hogy ugyebár Bokros Lajos nem ment el szavazni, legalábbis azon az időponton nem jelent meg, amikor mindenki (újságírók, fotósok) várta. A HírExtra értesülései szerint az MDF kampány stábjának fogalma sincsen, hogy merre tartózkodik éppen Bokros Lajos. Azt sem tudják állítólag, hogy egyáltalán el ment-e szavazni egy másik időpontban, több forrás szerint még most is keresik.

18:27

Most lepődjünk meg? A Szonda Ipsos szerint – ezeket az infókat már délután tudták a Fidesznél – 16 helyet szerez a Fidesz, négyet az MSZP és kettőt a Jobbik. A Fidesznél működő tudósítónk még hat óra után tudott néhány szót váltani Vitrai Zsolttal (persze, más akkor még nem volt ott a számottevő személyiségek közül…), aki elmondta: azért kisebb a részvételi arány az első EP-választáshoz képest, mert esik az eső. Csúnya eső!

Ez pedig, mármint a kevés szavazás nem túl jó a Fidesznek…

Kérjük szépen, ez nem semmi: belső információk szerint az MSZP akár három hellyel is számol, ez pedig… nos, finoman szólva nem sok. Ami a Fideszt illeti: sikerült beszélnünk az ottani szervezőkkel, akik elmondták, hogy a 2006-os bukó után most nem reszkírozták meg a sok kartonnyi pezsgő előrerendelését… Viszont ha eláll az eső, mehet a tömeg a Bazilikához. Ha nem, hát bent ünnepelnek a Sas Centerben.

Aztán meg legfeljebb elmennek gyorsan pezsgőért a Tescóba…

18:29

Na, végre kollégánk is bejelentkezett a Kongresszusi Központból, ahol a Jobbik gyűlik, illetve gyűlne, de nem megy ez még nekik. Tudósítónk késlekedésének oka a minőségi kaja volt: biztosan nem költhettek rá keveset.

Mondják is, hogy előbb vagy utóbb a nagyokhoz hasonló profi párttá válnak Morvaiék is…

Mellesleg semmi nem történt eddig a Jobbiknál. a fejeseket háromnegyed nyolcra várják a helyszínre.

18:20

Az MDF székháza kong az ürességtől, a sajtósokon kívül senki sincsen ott. Nagyon úgy néz ki, hogy nyolc óráig nem is fog semmi izgalmas sem történni. Mellesleg ez a legszebb székház, Budán található, de jelenleg az eső nemcsak a falakat, hanem a hangulatot is elmosta. Egy étkezősátor áll az épület előtt, ahova a rossz idő elől minden újságíró, és fotós bemenekült. Ők csak a helyi kocsmának nevezik a menedéket. Tudósítónk szívesen mondott volna bármit is, de a hangulat semmilyen, jelenleg a tévében Korda Gyurit nézik.

18:05

Újságírónk az MSZP gyűléséről jelentkezett, elmondása szerint este hatkor még semmi izgalmas sem történt. A politikusok szállingóznak, Szekeres Imre az orra előtt érkezett meg, de a sajtótájékoztatókról még semmi biztosat sem tudnak, nincsenek még meg a pontos időpontok. Kicsit lapos a buli, de idővel biztosan felpörögnek az ottani események.

17:40

A Fidesz csendben készülődik a hangos bulira. A nagy győzelemben bízó párt a Bazilika melletti Sas Centerben ütötte fel táborát színpaddal, lakomával, narancslével. Másfél órával az urnák zárása előtt még csak az újságírók, a technikai személyzet – na ja, fontos dolog ám a hangosítás, főleg ha Orbán Viktor hangjáról van szó: a pártvezér a hírek szerint a tíz órakor esedékes eredményhirdetés után fog színpadra állni – van jelen, a főszereplők közül egy-két kisebb hal, azaz a listán nem túl előkelő helyen álló jelölt szállingózik csak.

Tudósítónk ezért inkább el is ment érdeklődni a legendásan mindig finom fideszes étkeztetés mostani mikéntje felől.