45 halott Peruban

Indián őslakók összecsaptak a rendőrséggel Peru északi részén, helyi idő szerint pénteken. Az erőszak hírek szerint legkevesebb 45 emberéletet követelt.

Mintegy ötezer indián Bagua város közelében, a fővárostól, Limától ezer kilométernyire északra eltorlaszolt egy utat, tiltakozva az ellen, hogy olaj-, illetve gázkitermelés folyjon az Amazonas vidékén.

Az összetűzés akkor tört ki, amikor a rendőrség elkezdte lebontani a kövekből és farönkökből emelt barikádot. Indián vezetők szerint a rendőrség helikopterekről könnygázt vetett be, és lőtte a tiltakozókat, míg a rendőrség azt állítja, hogy az indiánok tüzeltek a rendőrökre. A hírek független forrásokból nem erősíthetők meg, újságírók alig jutnak el a távoli vidékre.

Az áldozatokat illetően eltérő adatokat közöltek: a limai kormány szerint 11 rendőr és három indián halt meg, 109-en megsebesültek. Az indián vezetők szerint viszont 25 őslakó vesztette életét, és ötvenen sebesültek meg. Az indiánok azzal vádolják a rendőrséget, hogy "népirtást" hajtott végre.

Rendőrségi közlés szerint további kilenc rendőr meghalt és heten eltűntek egy túszszabadítási akcióban szombaton. Az indiánok előzőleg túszul ejtettek 38 rendőrt, akik egy szivattyútelepet őriztek. Az indiánok azzal fenyegetőztek, hogy kivégzik a túszokat, és lángra lobbantanak egy olajkutat Baguában. Katonai akció indult a túszok kiszabadítására, akik közül végül huszonkettőt sikerült élve kimenteni az indiánok kezéből.

Az indiánok két hónapja rendszeresen eltorlaszolják a közutakat a térségben, akadályozzák a vízi közlekedést, s egy állami kőolajvezetéket is megbénítottak. A kormány május elején szükségállapotot vezetett be az érintett négy tartományban; felfüggesztették egyes alkotmányos jogok gyakorlását.

Alan García perui elnök szeretne minél több külföldi tőkét bevonni az amazonasi kőolaj-kitermelésbe. A perui kormány több szerződést is kötött erről külföldi vállalatokkal. Az indiánok azt állítják, a kormány nem egyeztetett velük érdemben a megállapodások aláírása előtt, holott ehhez az alkotmány által biztosított joguk van.
Forrás: MTI