Herényi: Siralmas kampány volt

Az elmúlt húsz évben ez volt a legsiralmasabb és legszínvonaltalanabb kampány - jelentette ki Herényi Károly (MDF) országgyűlési képviselő szerdán Békéscsabán.

A pártok mást sem tettek, mint egymást ócsárolták, mindenki más értelmet próbált adni az európai parlamenti (EP) választásoknak - közölte sajtótájékoztatóján Herényi Károly.

Azt mondta: a legnagyobb ellenzéki párt a kormányváltást vizionálja, már sokadszorra, a lényegről a kampányban az MDF-en kívül szinte senki nem beszélt.

A képviselő szerint közmegegyezés, belpolitikai kiegyezés nélkül nem fog menni, hogy a vasárnap megválasztandó 22 magyar EP-képviselő jól, hatékonyan képviselje a magyar érdekeket a Strasbourgban és Brüsszelben ülésező parlamentben.

Az MDF jelszava az volt, hogy szakértelmet visz a politikába, mert ezt hiányolja a legjobban. A szakértelmet képviseli Bokros Lajos, a párt EP-listavezetője, a megállapodásokra törekvést pedig a listán második helyen szereplő Habsburg György - hangsúlyozta.

Pártja kampányáról szólva Herényi Károly azt mondta, hogy az "senki ellen nem irányult", konkrét programmal álltak a választópolgárok elé, és bíznak abban, hogy a "tudatos választók", ezt "honorálni fogják".

Az MTI érdeklődésére a készülő adótörvényekkel kapcsolatban közölte, mostani formájában a képviselőik bizonyosan nem támogatják a javaslatokat, hiszen elmaradt az adórendszer reformja.

Egyszerűbbé, átláthatóbbá, és ami a legfontosabb, olcsóbbá kellene tenni az adórendszert - mutatott rá a politikus.
Forrás: MTI