Sportlétesítményeket fejlesztenek

Közbeszerzési pályázatok révén csaknem 90 millió forintból fejlesztik a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) több létesítményét.

Az Önkormányzati Minisztérium háttérintézménye 40 millió forintot költ a balatonfüredi vitorláskikötő elektromos hálózatának korszerűsítésére, az irodablokkok megújítására, a vízvezeték-, és fűtésrendszer kiépítésére, valamint a rendezvénysátor felállításához nélkülözhetetlen alapozási munkálatokra.

A NUSI tájékoztatása szerint összességében több mint 25 millió forintból akadálymentesítik, illetve új vizesblokkokkal látják el a Budapesti Olimpiai Központban található Nemzeti Sportcsarnokot. Emellett a jégcsarnok árnyékoló rendszert kap és megújul a Népligetben található kézilabdacsarnok is.

Az Újpesti TE Megyeri úti sportkomplexumában az öltözőket tatarozzák, a dunavarsányi edzőtáborban pedig a tornacsarnok vizesblokkját újítják fel. A tatai edzőtáborban a súlyemelőterem és a tornaterem tetőszerkezetét, valamint az "A" épület szobapadlóját renoválják.
Forrás: MTI