Dohánymentes világnap

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kezdeményezésére 1988 óta május utolsó napján tartják a nemdohányzó (dohányzásmentes) világnapot.

Jelenleg mintegy 1,3 milliárd ember dohányzik, ám számuk 2025-re megháromszorozódhat, s az új dohányosok 80 százaléka a fejlődő országokban él majd. Évente ötmillió ember halála vezethető vissza a dohányzás ártalmaira, a cigaretta ugyanis több mint négyezer különböző, a szervezet számára káros vegyi anyagot tartalmaz.

A dohányzás elleni küzdelem a WHO egyik legfontosabb feladata lett az utóbbi tíz évben.
A 2003. évi közgyűlésen a 192 tagállam egyhangúan fogadta el a Dohányzás Ellenes Keretegyezményt (FCTC), amelyet Magyarország is ratifikált. A WHO a felnőtt lakosság körében 20 százalék alá kívánja szorítani a dohányzók arányát.

Hazánkban minden harmadik felnőtt füstöl, s minden ötödik ember a dohányzás következtében hal meg.

Az Európai Unió Help – A dohányfüstmentes életért kampányának budapesti rendezvényén az Erzsébet téri Gödörben felállított Help sátorban a mai napon 10.00 és 17.00 óra között bárki ingyenesen megméretheti szén-monoxid szintjét, és hasznos tanácsokat kaphat ahhoz, hogyan hagyjon fel ezzel a szenvedéllyel.
Forrás: MTI