Százezreket öl meg az éghajlatváltozás

Az éghajlatváltozás kiváltotta éhezés, betegségek és elemi csapások miatt évente 315 ezren veszítik életüket, 2030-ra a halálos áldozatok száma éves szinten elérheti a félmilliót.

A Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár által irányított szervezet szerint a klímaváltozás évente 325 millió embert érint jelentős mértékben, húsz éven belül pedig számuk megduplázódik, elérve a Föld lakosságának 10 százalékát. Az éghajlatváltozás okozta éves gazdasági károkat 125 milliárd dollárra (25 000 milliárd forintra) becsüli a GHF-jelentés. Ez az összeg nagyobb, mint a gazdag országok által a fejlődőknek nyújtott évi segély.

"A klímaváltozás korunk legnagyobb humanitárius kihívása, amely százmillióknak okoz szenvedést a világon" - hangsúlyozta nyilatkozatában Kofi Annan. Mint a GHF elnöke hozzátette, az éghajlatváltozás legnagyobb mértékben a legszegényebb országokat sújtja. A jelentés szerint a fejlődő országok szenvedik el az éghajlatváltozás okozta emberi veszteségek és gazdasági károk kilenctizedét, noha az 50 legszegényebb állam kevesebb mint 1 százalékát adja a globális felmelegedésér okolt széndioxid-kibocsátásnak.

A beszámoló szerint a globális felmelegedés humán következményei sokkal drasztikusabbak lesznek, mint eddig feltételezték. A legújabb kutatások szerint a klímaváltozás ugyanis a vártnál sokkal nagyobb léptékű és gyorsabb lefolyású lesz. Különös figyelmet kell fordítani a "legsérülékenyebb" 500 millió emberre, akik olyan országokban élnek, amelyek különösen megszenvedik majd a szárazság, áradások, viharok és a tengerszint-emelkedés következményeit. Az éghajlatváltozás szempontjából a leginkább érintett az afrikai kontinens, ahol a 15-20 "legsérülékenyebb" ország található.

Ahhoz, hogy elkerüljék a legrosszabbat, a jelentés szerint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében meg kell sokszorozni az erőfeszítéseket a fejlődő országokban. A segélyszervezetek mindössze 400 millió dollárt (79,9 milliárd forintot) igényeltek erre a célra, holott éves szinten a munka költségei meghaladják a 32 milliárd dollárt (6395 milliárd forintot).
Forrás: MTI